Előtte:

www.est.hu/film/13652/hallam_foe/ro11

www.imdb.com/title/tt0466816/

A bejegyzésemnek ebbe a részébe még nem írhatom még bele, hogy mitől működik a film, de szerintem érdemes megnézni, bár ahhoz lehet, hogy Ráth Balázzsá kell válnod, hogy biztosan annyira tetsszen, mint nekem. Mindenesetre állati jó rockzene van benne, meg skót akkcentus, meg egy megoldásra váró haláleset, meg csábos vampok, szóval csupa olyan dolog, amit mindenki szeret, ha van egy filmben. De amit én szerettem az  az, hogy nagyon álomszerű volt az egész, és érdemes ilyen szemmel nézni, mert a történet bizonyos fordulatai teljesen valószerűtlenek, de lélektanilag mégis a helyükön vannak, akárcsak egy álomban.

Utána:

Szóval én a saját álmaimra ismertem rá a film bizonyos jeleneteiben: én ott szoktam emberek ablakain belesni, meg zegzugos hotelfolyosókon és óratornyokban mászkálni és menekülni. És az tetszett, hogy a film által teremtett világban végül az összes lehetséges tabu megdől, és ami megtörténhet, az meg is történik: a fa teteji házikót feldúlják, Hallam minden búvóhelyén feltűnik egy-egy váratlan vendég, ő maga pedig a leskelődés ablakán mászik egyszer csak be, hogy a megfigyelt emberek életébe avatkozzon, Kate felveszi Hallam édesanyjának a kombinéját, a nevelőanyjával pedig az összes létező ödipuszi dolgot megteszi. És nagyon jólesik látni, hogy pontosan azok a dolgok történnek Hallam-el, amik ahhoz kellettek, hogy a lelkének a gordiuszi csomóit ki tudja bogozni. A végén a Bittersweet symphony-s/Trainspottingos kamerába mosolygós szembegyaloglás amilyen közhelyes lehetne, olyan természetes és átélhető.

A kedvenc párbeszédem a filmből:

-És akkor te tényleg jársz Alasdair-el?
-Dehát neki felesége van és gyerekei!
-És te magad házas vagy?
-Nem. Hát te, neked van szerelem az életedben?
-Igen, de ő halott.