Előtte:

Gondolom nem igazán ismert Gothár Péter első filmje, de az Odeonból kölcsönözhető VHS kazettán (vagy gyere és nézd meg nálam, én egyszer felvettem a tévéből). 1980-ban megnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Oroszlánt a Velencei filmfesztiválon. Zéman Irén óvónő eltartási szerződést kötött Etelka nénivel, és amikor a néni meghal, Irén az örökölt lakást eladja, hogy végre saját öröklakást vehessen és beköltözhessen  a szerelmével, Attilával. Attila házas és halogatja a válást. Hevesi, Attila barátja, lakásépítéssel foglalkozik,  szerez egy félkész lakást Irénnek, aki érdekházasságot köt Hevesi egyik munkásával, Gáborral, hogy kedvezőbb lakáshitelt vehessen fel. Irén mindhárom férfinak ki van szolgáltatva valamilyen módon, de társra mégsem bennük talál akkor, amikor már azt hiszi, hogy teljesen magára maradt...
A film mégsem szociodráma, inkább egy édes-bús groteszk az élet kilátástalanságáról, jellegzetesen Gotháros mondatokkal ("Innen nem lehet elkésni", "Emberek vagyunk, egymásból élünk", "Irén, én szeretem magát, tegyük össze, amink van") , figurákkal és fényképezéssel. A színészek majd lejönnek a vászonról, Pogány Judit (Attila feleségét játssza) alakításáért már önmagában érdemes megnézni a filmet.

Utána:

Christian Mungiu, a "4 hét, 3 hónap, 2 nap" rendezője azt nyilatkozta, hogy filmjével a szocializmusról akart mesélni, de oly módon, hogy nem explicit módon a zsarnokságot mutatja meg, hanem csak az akkori emberek lehetőségeit és döntéseit, illetve hát a döntések szabadságának hiányát. A 70-es-80-as évekbeli filmkészítők nem is tehettek másképp, és Gothár Péter filmjében is csak kimondatlanul van ott az elnyomás, aminek túlbürokratizált rendszere rákényszeríti az embereket a kiskapuk keresésére, és ily módon tarja őket állandó kiszolgáltatottságban. De míg Mungiu filmje maga a vegytiszta, fojtogató kilátástalanság, az "Ajándék ez a nap" időről időre kikacsint ránk, és oly módon tálalja az élet fonák fordulatait, amin már csak nevetni lehet. Major Tamás egyperces cameo-ja, a névtelen mozigépész panaszai, a kiöregedett kupléénekesek és a seggrecsapkodós férfi pedig ugyan nem a szigorúan vett sztorihoz kellenek, de mégis olyan jó őket nézni.