www.imdb.com/title/tt0100263/combined
www.port.hu/pls/fi/films.film_page
Akkor:
Valamikor a kilencvenes évek második felében nagyon szerettem ezt a filmet. Most, hogy újranéztük, jobban vissza tudom idézni, hogy miért: úgy gondoltam, hogy ez a legjobb Luc Besson-film. Szerettem széleslátószögű fényképezést, azt a visszafogott pontosságot, ahogy a képek meg voltak tervezve, szerettem a jelenetek ritmusát (amit valamiért a Keresztapáéhoz hasonlónak éreztem), meg azt, ahogy a bérgyilkosnő négy bevetése mind más, mind egy-egy önálló kis történet, a saját bonyodalmaival, szereplőivel és váratlan, mindazonáltal valóságízű fordulataival, szerettem a film stílusát, hogy ez nem egy akciófilm, hanem valami "más".
És még valami, amit akkoriban nem mondtam volna el: a szerelemről kialakított képem több motívumát is a Nikitából szedtem! Pl. Marco mond valami olyasmit az egyik jelenetben (ráadásul azt hiszem, pont Bobnak), hogy az ő igazi sármjához idő kell, akár 5-10 év. Ez a szöveg nagyon tetszett nekem, és úgy gondoltam, h én is ilyen vagyok. Meg pl. mostanában gondoltam rá, h milyen poén lenne adni egy lánynak egy virágot, és ha esetleg nem nyeri el a tetszését, akkor elővenni a másodikat, ami háromszor akkora... na, ezt egy az egyben a Nikitából vettem, anélkül, hogy emlékeztem volna rá.
Most:
Sokkal kevésbé hoz lázba, mint akkor. Eric Serra zenéje idegesítően idejétmúlt lett azóta (a film 1990-ben készült), az elavult hi-tech is tovább növeli azt a komikus faktort, ami amúgy is benne van a filmben: egyáltalán nem valóságízű, hanem egy játékos, szinte gyermeki fantáziaszülemény, a szülinapra kapott pisztollyal, a legromantikusabb pillanatokban csörgő telefonokkal, a savazó Viktorral. Szóval most már inkább egy lövöldözős My Fair Lady-t látok benne.
Viszont régen vajon észrevettem, hogy Anne Parillaud a nő hányféle arcát mutaja meg a filmben, és milyen jól csinálja? És ha egy mondatban kellet volna összefoglalnom a film történetét, akkor is azt mondtam volna, hogy "egy nő önmagára talál"? Szerintem ha egy lányt megkérdeznének, hogy Nikita erős nő-e és hogy miből fakad az ereje, akkor nem a lövöldözéseket emlegetnék, hanem a film befejezését: meg tudta hozni azt a döntést, hogy ahhoz, hogy Bobtól szabadulni tudjon, Marcót is hátra kell hagynia.
Nikita
2008.04.26. 12:58 Bazsa_a_filmkritikus
1 komment
Címkék: krimi melodráma megkomponált
A bejegyzés trackback címe:
https://azalomtudomanya.blog.hu/api/trackback/id/tr22443030
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zosa 2008.05.01. 19:23:23
Helló!
Jó kis blog! Szerintem népszerűsítsd a gisgas.hu-n is, direkt ilyeneknek van (többek közt)!
Egyébként azért pont a Nikitához szólok hozzá, mert egyrészt én még mindig szeretem ezt a filmet (régi szép emlékek :), másrészt meg pont egy pár napja írtam egy másik Luc Besson filmről, a Metróról postot a gisgas-be, és annak kapcsán újra eszembe jutott, hogy olyan egy - másfél éve valakinek kölcsönadtam a Metró DVD-met és nem hozta vissza, pedig nagyon szeretném visszakapni. Az a baj, hogy nem vagyok benne biztos, ki volt az, úgyhogy nem akarok rátámadni sem a Medzire, sem a Bencére, de nagyon úgy rémlik, h ebből a gárdából volt valaki, úgyhogy ha ezt olvassátok, és rájöttök, kinél van a Metróm, akkor nagyon szépen kérem vissza!
Szeretném megnézni még egyszer, mielőtt lebabázom! :)
Z.