Ez egy kooperatív bejegyzés, amit másokkal írattam meg, illetve mondtam a többieknek, hogy írjanak néhány mondatot a filmről. Ha van kedved, írj! Minél több, annál jobb, és utólag is hozzá tudom szerkeszteni a bejegyzéshez, sohasem késő!
Gergő:
Vezető pozícióban törtetők vannak, emiatt, vagy éppen ezért az jut oda
fel, aki célirányos. Random őrülettel nem lehet irányítani. Joker
hazudott.
HZS:
Több sötétséget vártam, amolyan rémpislákolót. Tobzódó, képregényes anarchiát, whummal és paffffal, a szerepébe lassan begügyülő Egéremberrel. Aki álmában nem panorámaablakokon keresztül közlekedik, hanem easylisteninget nyomó felvonóban, mint minden halandó de amikor ébren van, hát istenem, először üt, és csak aztán rúg. Valami méltó vizuális levezetést vártam arra, amit a Dzsókeren keresztül üzent a film. Éspedig, hogy Gothamban az erőszak önmagában él, minek túlmetázni; ahogy van jó oldal, úgy élettere van a gonosznak is. És mivel ez így alapértelmezett, különösebb kompromisszumok nélkül folyhat egymás hightech fasírozása a vegytiszta elélvezet kedvéért, odapaff és tisztelt rokonok, aztán döntse el mindenki, melyik oldal kedves a szívének és egyéb leszakadó testrészeinek. Mindehelyett kaptam egy egyoldalú kukkolásfílinget, a köztes térben fel és alá glasszáló Denevéremberrel, aki néha beköszönt az irodák, mellék- valamint börtönhelyiségek látványos panorámaüvegein keresztül, mint egy fejünk felett lebegő perverz jegyellenőr, egyfajta fordított irányú hitchcocki Hátsó Ablak-sémában. Mert ugyan ki állítja, hogy kukkolni csak KIFELE lehet? Plusz még: egy csomó orálmorál, annak tálalása, hogy a Batmobilhoz képest a Lamborghini Murcielago LP640 csupán egy leszuperált Zastawa, és egy felismerés, hogy ha az ember fülét kaucsukkal leszorítják, akkor a viccet is mélyhörögve meséli. Mármint ha volna, mert Bale-be nem szorul most efféle szikra. Michael Keatont vissza denevérbőrbe!
Medzi (bocs, tudom, h nem bejegyzésnek szántad, de olyan kevesen küldtek):
Ma reggel amikor a körúton végig tekertem a két kocsisor között óhatatlanul is az jutott eszembe a filmből, amikor a HZS által fallikus szimbólumnak titulált motorszerűséggel kedvenc denevéremberünk hasonló pozícióban letarolta az összes négykerekű visszapillantóját...egy percre elfogott a kísértés, csak én szandálban voltam és nincsen olyan jó biztosításom...jut eszembe, hogy valamelyik Futurama www.imdb.com/title/tt0149460/ részben esik szó arról, hogy egy szuperhős milyen hihetetlen sok kárt okoz a gonoszok elfogdosása közben és igazából azért nem vallanak valódi személyükről a maszkos mesterek, mert félnek a végtelen mennyiségű nyakukba zúduló kártérítési pertől...